2010. június 21., hétfő

2010.06.19. Pápa

Június 19-én Pápán léptünk fel az Interspar egészség roadshow keretein belül.

2010. június 16., szerda

Balaton Bike Fest 2010.06.12-13.

Június 12-én Balatonfüredre utaztam, a második alkalommal megrendezésre került Balaton Bike Festre, mely rendezvény kinőtte magát az ország határaiból. A triál verseny Európa Kupa besorolást kapott. A versenyt a görög falu melletti hatalmas parkolóban rendezték meg.

A szombati napon zajlottak a selejtezők, vasárnap pedig a középdöntők és döntők. Két barátommal érkeztem, a verseny előtt 2 órával. A pályabejárásra gondosan odafigyeltem és rászántam az időt, a melegítésre kevesebb jutott. 15.30-kor kezdődött a selejtező, mely eredménye alapján a magyar versenyzők Magyar Kupa helyezést és pontokat szerezhettek. A verseny limitideje 4 óra volt, ebbe bőven belefértünk, nekem körülbelül 2 és fél óra kellett a 2 x 8 szekcióra, úgy, hogy egyáltalán nem kapkodtam. A pályák kifejezetten tetszettek, volt rönkös, kábeldobos, sziklás, betonhegeres stb..! Mivel ez még csak a selejtező volt, nem voltak túl nehezek. Az első körben sokat rontottam, fejben még az autópályán voltam, 15 hibám lett, a második körben mindösszesen 6! Nagyon meleg volt, 30 fok felett lehetett, mindemellett tűző napsütés és semmi árnyék, így a folyadék pótlásra kifejezett hangsúlyt kellett fektetni. A nap végén, este 9-10 óra körül volt az eredményhirdetés, a 2. helyen végeztem. 1. Hegedűs László 4 hp., 2. Erdélyi Ádám 21 hp., 3. Leskó József 36 hp.


Este fürdés a Balatonban, majd nyújtás.

A döntő napján fáradtan ébredtem, köszönhetően a "különleges éjszakai körülményeknek". Mindössze 3-4 órát sikerült aludnom. Szerencse, hogy a verseny után sokat nyújtottam, valamint rendesen étkeztem, így tudtam, hogy bármi lesz aznap, én akkor is a legtöbbet hozom ki magamból, persze a körülmények kicsit hátráltattak ebben. 12.30-kor kezdődött az Európa Kupa középdöntő, 2 x 6 szekcióval. Mivel 9 versenyző jutott a középdöntőbe, és a döntőbe pedig 8, így csak 1 ember eshetett volna ki, azonban ketten is feladták a versenyt. Így gyakorlatilag mindenki tovább jutott a döntőbe. Sajnos a külföldi versenyzők közül csak kevesen voltak jelen, de azért jöttek Lengyelországból, Csehországból, Ausztriából, Romániából.
A középdöntőn próbáltam takarékoskodni az energiával az eszméletlen meleg miatt, valamint, hogy a döntőre is maradjon erőm. Az átépített pályákat nagyon jól és kellő lazasággal teljesítettem, azonban így is kicsit túlhajszoltam magam. Olyan időjárási viszonyok mellett, délben versenyezni, őrültség. Viszont a középdöntőt sikeresen megnyertem.



Verseny után lementünk fürödni egyet, aludtam egy kicsit a parton, enni-inni viszont egyáltalán nem tudtam, annyira rosszul éreztem magam, talán napszúrást is kaptam. Szerencsére a kevéske alvás is jót tett. A döntőre összekaptam magam, betartottam a tanácsokat, amiket az edzőm javasolt, így rendbe jöttem. 20 percet melegítettem, és 18.30-kor kezdődött a döntő. 3 perces rajttal, visszafelé, azaz aki hetedikként jutott be, az indult 18.30kor, aki hatodikként, az rá 3 percre, és így tovább! Ez a szabály a Világkupákon is. A döntő szervezése szerintem professzionális volt. A pályákat ismét átépítették, átnyilazták, átszalagozták, de úgy, hogy a lehető legnagyobb kihívást jelentsék a döntőbe jutott versenyzők számára. 2 x 6 szekció volt, és a szekciókat számozás szerint sorrendben kellett teljesíteni. Az első körben hihetetlen energiák szabadultak fel belőlem, és olyan teljesítményt adtam le, amilyenre soha eddig nem voltam képes. Ezt két tényezőnek tudhatom be: BUDAPEST BARBELL és AKARATERŐ. Hihetetlen, de ilyet még sosem éreztem. Az akadályok leküzdése legtöbbször elsőre összejött, fáradtságot szinte nem éreztem. Sok szituációban teljesen egyedi megoldásokat is alkalmaztam, ott ahol mások hibapontokat áldoztak fel. A pályák végére azonban lejárt az időm, vagy kipontozódtam, akármennyire is igyekeztem. A második körben mentálisan már kicsit elfáradtam, de iszonyatos nagy küzdelem volt az első helyért. Az állóképességem és az erőm csöppet sem lankadt, azonban több hibát is vétettem, néhány pályán leveretem a nyilat, ami azonnal 5 hibapontot von maga után, valamint kihagytam az 1-es kaput a sziklás pályán, az is azonnal 5 hiba. Végül ugyanannyi hibaponttal végeztem, mint az 1. helyezett, akinek verseny közben eltört a villája. Azonban az idő döntött, mivel ő hamarabb adta le a kártyáját.


...De iszonyatos nagy küzdelem volt. Az összes pályán leküzdöttem az egyetlen ellenfelemet: önmagamat! És ez számít! A hibapontok tükrözik a pályák nehézségét, és a legtöbb pályán az utolsó akadályig eljutottam. Tökéletes felkészülés a következő versenyekre! Iszonyatos adrenalinlöket volt bennem, szeretném megköszönni a barátaimnak, hogy végig mellettem álltak, ők név szerint Tajthy Ferenc, Molnár Csaba és Baricza Tibor. Az erőnléti felkészítést pedig a BUDAPEST BARBELL-nek! Név szerint Lukács Attilának és Radnai Tamásnak. Ez a 8. hetem náluk, azonban a közös munka elején egyáltalán nem gondoltam volna, hogy ilyen sokat fogok fejlődni fizikumban. Persze azért nem fogok elszállni, sok hiányosságom van még, viszont folyamatos a fejlődés és egyre kevesebb a hiba. Most jön a folytatás, készülünk tovább az Európa Bajnokságra, mely 18 nap múlva veszi kezdetét Németországban. A versenyről hétfőn hajnal 2-kor értem haza, viszont kedd reggel már Pesten voltam A barbellban. Nincs megállás!!!



Mindent egybevetve a verseny fergeteges élmény volt, főleg a nézősereg és a tapsviharok, tetszett a szervezés, a pályák színvonala, valamint elégedett vagyok a teljesítményemmel, és sok elismerést és nagyon jó visszajelzéseket kaptam a verseny után a nézőktől és a sporttársaktól. Gratulálok a szervezőknek és a versenyzőknek egyaránt! Az eddigi legjobb verseny, amin részt vettem!



Képek, videó hamarosan!

2010. június 6., vasárnap

Székesfehérvár


Június 5-én Székesfehérvárra utaztunk, a balatoni úton bemutatóztunk, amely nem éppen a városközpont, viszont ennek ellenére, amint láthatjátok sok-sok néző volt!
Köszönhető a többhetes esőzés végének és a jóidő kezdetének is! ;)

Köszönjük a szervezőknek és a lelkes közönségnek egyaránt!


Bemutató után elvittek a Hummerrel egy körre....:D:D:D



Biketrial.hu riport


A biketrial.hu-n találhattok egy friss riportot rólam, jó olvasgatást!