2011. szeptember 18., vasárnap

Trial Jam 9

Szeptember 17, Nagyvárad, ERA Shopping Center parkoló. Egy frankó versenyre érkeztünk, ahol a pályákat a legkülönfélébb elemekből építették. A hőség ellenére is nagyon jó verseny volt, jól éreztem magam, alig vétettem néhány hibát. Így a 2. helyezést sikerült elérni, az 1. helyezett 1 hibapontja magasra tette a mércét.
Azonban nagyon örülök így is, mert a hangulat nagyon jó volt és emlékeim ismét egy szép nappal gazdagodtak! Köszönjük a szervezőknek, jövőre találkozunk!


 

Brela '11



Brela, Horvátország 2011 képek: Facebook album

Debrecen

Augusztus 20-án a Nemzet Ünnepén, a szegedi verseny után egy héttel, Debrecenbe vitt az utunk. A Főnix csarnokban rendezték meg Közép-Európa legnagyobb autókiállítását, melyen egy duál-triál verseny is megrendezésre került. Két egyforma pálya, autókból - és ismét brutál meleg. Wartburg, Fiat Uno, majd rajta felborítva Trabant, stb... Instabil és csúszós volt, de a versenyt veretlenül nyertem. Azért is örülök a győzelemnek, mert 2008-ban ugyanezen a napon nyertem egy duál-triál versenyt. Utána szétnéztünk a városban, majd haza jöttünk Szolnokra és megnéztük a tüzijátékot. Hangulatos nap volt, majd másnap indultunk Horvátországba nyaralni.

Szeged

A Világkupa után egy héttel a szegedi biketrial.hu triál kupán versenyeztem. A pályák nagyon jól sikerültek, stabil elemek, precíz nyilazás és tág szalagozás jellemezte Sári Zsolt, a rendező munkáját. (Évek óta a szegedi az egyik legszínvonalasabb verseny hazánkban!) Romániából is érkeztek versenyzők. A versenyen iszonyat meleg volt! Az 1. helyezést sikerült megszereznem, aminek nagyon örülök.


Világkupa


Augusztus 6 és 7 között került megrendezésre a Világkupa sorozat Lengyelországi állomása. Viszonylag közel volt a helyszín (700 km), ezért is tudtam kijutni a rangos versenyre, melyre előzetesen már benevezett a Szövetség.
4-én, csütörtök este érkeztünk meg a pályákra, melyek a hatalmas és gyönyörű Książ kastély parkjában és erdőségében helyezkedtek el egy Walbrzych nevű hangulatos kis várostól nem messze. Sötétedett, de néhány pályát meg tudtunk nézni, majd elfoglaltuk a szállást. Péntek délután úgy döntöttünk, hogy miután benéztük az összes pályát, bringázunk 1-2 órát, hogy szokjuk a légkört. Azonban ez nálam 4 órásra sikeredett a változatos helyeknek köszönhetően (sziklák, rönkök, meredek domboldalban gyökerek, stb..). A formámat igen jónak éreztem, bizalommal teli készültem fel a másnapi megmérettetésre. Nem volt gond az alvással. :)

A verseny napján egy minimális izomlázam volt, de ez érezhetően nem befolyásolta a teljesítményemet. Kb 40 induló volt Elite 26"-ban a Világ legjobbjai közül, de olyan vészesen sokat egyik pályán sem kellett várni a hatból. A kastély előkertjében épített kábeldobos-talpfás szekción kezdtem, melyen 1 lábletételem volt. Folytattam a betonelemesen, melyen 2 "taktikai lábazást" kellett alkalmaznom. A rönkös pályát 0-val adtam, pedig az volt a leghosszabb pálya. Következett a sziklás, melyen 1 hibát vétettem, leért a pedál. Már csak a 2 domboldalas poros sziklás emelkedős szekció következett, melyből mindkettőnek csak a feléig jutottam, de kigyűlt a maximális 5 hibapont. (a pillanatnyi állás szerint így még benne voltam az első 13-ban, akik mehetnek tovább a középdöntőbe) Ez még nem is lett volna olyan vészes, mert tudtam, hogy a 2. körben min kell változtassak, így akár 0, 1 ponttal is végig mehettem volna, azonban sajnos nem így lett. Sokkal jobb 2. körre számítottam, mentem is ugyanezen sorrendben a pályákon, minimális hibapontokkal. Ám a sziklás pályán, melyet az 1. körben 1 hibával küldtem, elszakadt a láncom, és 5 hibát kaptam. Derült égből villámcsapásként ért az eset, de szerencsére már csak a két meredek domboldalas pálya volt hátra. Sikerült kicserélnem a láncot, és az egyik szekció 3 lett, a másik 5.

Miért okozott problémát ez a két pálya? Mert ilyen, vagy ehhez hasonló szituációkat itthon sehol sem lehet gyakorolni. A fizikumom rendben volt hála jól sikerült alapozásnak, és a többi pályákon az ugrásokban, technikáknál is helyt álltam. 14.-ként végeztem, ugyanannyi hibaponttal, mint a 13. Azonban csak az első 13 jutott tovább, így kimaradtam a vasárnapi buliból. Összességében elégedett vagyok a teljesítményemmel, az időlimitből sem csúsztam ki, tudom min kell javítanom (ez a versenyek nagy előnye!), ha nincs az a fránya láncszakadás, akkor simán tovább juthattam volna. Érzem, hogy ott a helyem a középdöntőben, és ez számít! Remélem a jövőben több Világkupán vehetek részt és képviselhetem Magyarország színeit. Na ez volt az én történetem arról a hétvégéről.