2010. szeptember 20., hétfő

Trial Jam 8 / Nagyvárad, Románia - 2010. szeptember 18.



Szombat reggel Nagyváradra indultunk versenyezni. Az eső itthon megállás nélkül szakadt, nem volt ez másképp ott sem egészen délutánig, amikorra is felszakadozott a felhőzet, és néha még a Nap is előbújt. Az Elit kategória versenyére szerencsére megszáradtak a pályák. A verseny a Lotus Market parkolójában került megrendezésre, ez a bevásárlóközpont hasonló kaliberű, mint a Westend vagy az Aréna Pláza. Nevezési díj nem volt, viszont kaptunk egy csomó kaját a regisztrációnál. (Kicsit másképp megy odakint mint itthon...)




A pályák igen változatosak voltak, volt konténer, talpfa, betongyűrű, autóroncs, kábeldob... Az tetszett bennük, hogy inkább kicsit technikásak voltak, semmint "nagyugrósak". Nekünk 5 szekciónk volt és 3 körünk. A szekciók többsége rövid volt és teljesíthető. Egyedül a konténeres pálya közepénél hibáztam csak, de azt a szituációt verseny után sikeresen kiküszöböltem.





Tetszettek a pályák, bár lehettek volna hosszabbak.
Felettébb jó volt a hangulat, élveztem az ottani légkört, és első helyezést sikerült elérnem, aminek nagyon örülök!


A képekért köszönet Pap Péternek (www.pappeter.hu)! Egy hosszabb beszámoló tőle: http://biketrials.hu/index/2010/09/19/trial-jam-8-beszamolo/

2010. szeptember 19., vasárnap

2010. 09.17. Hervis








A héten keményen edzettem kedd-szerda-csütörtök, suli után 1-1,5 órákat, egyre jobb a koncentráció és szokom a QUARK 2-t. Sérülésem óta először végre összejött az 132 cm-es side, aminek nagyon örülök.


Pénteken a Szolnok Plázában a Hervisben VIP nap volt, ami sok akciót -> sok vásárlót jelent. Ezen alkalomból kértek meg az ott dolgozó barátok, hogy tartsak bemutatót, mely felkérést örömmel fogadtam el. Délután 6 és 7 óra között bringáztam kétszer kb negyed órát. Meglepően sokan voltak ahhoz képest, hogy csak 1-2 emberre számítottam, de ezt láthatjátok a képekből is. Ez volt az első bemutatóm ilyen üzlethelyiségen belül, nagyon élvezetem! ;)

Timivel és Csabival

Ezek után siettem az uszodába, ugyanis a heti edzéseket le kellet vezetni, mivel másnap Romániába indultunk egy nagyváradi versenyre - bejegyzés holnap :)

2010. szeptember 13., hétfő

Nyíregyháza - Zalaegerszeg - Budapest


Szeptember 4-én a Nyíregyházán bemutatóztunk, 11-én pedig Zalaegerszegen, mellyel el is érkeztünk a 2010-es év Interspar egészség roadshow utolsó állomásához. 


Zalaegerszegi fellépésünk másnapján az Országos Bajnokságon vettem részt Budapesten. Az EB-n történt keresztszalag sérülésemből lassan felépülve, óvatosan, de elindultam a versenyen. A pálya roncsautókból és raklapokból állt. A talaj néhol saras volt a korábbi esőzések miatt, a Nap azonban gyakran sütött és jó időnk volt, a páratartalom viszont nagyon magas volt.

A versenyen kissé dekoncentráltan mentem, hiába, vissza kell még rázódnom. (Ami nagyon fontos, hogy sérülés nélkül megúsztam...) A szombati bemutatót azért kicsit még éreztem a lábaimban..

A helyezés számomra meglepő volt, ugyanis dobogóra kerültem, harmadikként végeztem Elit 26"-ban! Persze lehetett volna jobb is, azonban úgy gondolom, hogy a helyzetemben ez sem olyan rossz...és LESZ még jobb.
Azt vettem észre, hogy sok a hiányosságom a koncentrációban, fizikálisan és technikában viszont egyre kevesebb.



Találkozunk a biketrial.hu versenysorozat utolsó állomásán Gyöngyösön szeptember 25-én.